Szöllős Luca Léna

Kognitív viselkedésterápia

Szöllős Luca Léna okleveles pszichológus

Szöllős Luca Léna

Okleveles Pszichológus, CBT konzultáns-jelölt

Az ember társas lény. Így olykor előfordul, hogy egy nehézséggel szemben azt érezzük, szükségünk lenne egy kísérőre, aki segít eligazodni az élet útvesztőin. Kapcsolatainkban oly gyakran sérülünk, azonban gyógyulhatunk is. A jelen, a múlt vagy épp a jövő zavarosnak, összetettnek vagy ijesztőnek tűnhet, de az ágyunk alatt rejlő szörnyeteg a villany felkapcsolásával apró porcicává válik. 

Gyermekkorom óta lenyűgöz az emberi elme és a lélek világa. Olyan családban nőttem fel,

ahol a pszichológiai témák mindennaposak voltak. Míg mások gyerekszobájának falán énekesek poszterei, az én falamon Pál Ferenc és Dr. Bagdy Emőke idézetek lógtak. Ezáltal a tanácsadás számomra több mint egy hivatás. Sokkal inkább egy szenvedély, amely során minden egyes ember egyedi és különleges. Pszichológusi munkám során arra törekszem, hogy elfogadó és bizalmi légkört teremtve segítsek feltárni a mélyben húzódó, kuszásnak tűnő gondolatokat és érzéseket. 

 

Olyan eszközöket szeretnék adni neked, amelyeket később magad is képes leszel alkalmazni.

Bízom benne, hogy hamarosan találkozunk, és együtt dolgozhatunk a céljaid elérésén.

Szakterületek

  • Kapcsolati/párkapcsolati nehézségek megoldásában, feldolgozásában, fejlesztésében
  • Ismerkedési nehézség
  • Szorongáskezelésben
  • Életvezetési nehézségekben
  • Önbizalom és önértékelés növelésében
  • Munka-magánélet egyensúly kialakításában, kiégés megelőzésében
  • Érzelmeink felismerésében, kifejezésében, érzelmi gátoltság feloldásában
  • Önismeret mélyítésében
  • Kommunikáció fejlesztésében
 

Tanulmányok

CBT konzulens képzés – Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Központ  (folyamatban)

Pszichológia MA (okleveles pszichológus)–Pázmány Péter Katolikus Egyetem 

Pszichológia BSC (viselkedéselemző) – Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Pedagógiai és családsegítő munkatárs

 

Bejelentkezés:

Időpontfoglaláshoz az alábbi e-mail címen jelentkezhet be. Kérjük írja le, melyik pszichológushoz szeretne bejelentkezni. Átlagos válaszidő 1 nap.
Ha informálódni szeretne szakembereinkről az alábbi telefonszámon Ferles Pétert érheti el
Központi telefonszám:
+36 30 866 9695