Megtörtént már valaha veled, hogy ugyanazokat az egészségtelen, értelmetlen mintákat ismételted újra a kapcsolataidban, és minden alkalommal mégis arra számítottál, hogy „ez most más lesz”? Ha magadra ismertél, van egy jó hírünk: nem vagy ezzel egyedül. Megszokásaink rabjává válunk, így bizonyos önkárosító magatartások megváltoztatása szinte lehetetlen - főleg, ha nem is látjuk őket tisztán -, bármennyire is próbálkozunk. Amikor személyes kapcsolatokról beszélünk - legyen szó akár a „nem megfelelő” emberrel való randikról vagy kapcsolatot szabotáló mechanizmusokról -, akkor érthetjük meg jobban ezt a rejtélyes jelenséget, ha a kötődési elmélet szemüvegén keresztül vizsgáljuk.
Az elmélet Mary Ainsworth és John Bowlby nevéhez kötődik. Ők úgy gondolták, hogy mindannyiunknak van egy tipikus kötődési stílusa (ahogy másokhoz kapcsolódunk), ami gyermekkorban alakul ki és cipeljük az összes felnőttkori kapcsolatunkban is; nem kivétel ez alól a szerelmi kötődésünk sem.
A kötődési rendszer elsődleges célja az volt, hogy a kiszolgáltatott személyek túléljék a gyermekkor veszélyeit. Ezt a kötődési rendszert a természetes szelekció azért hozta létre, hogy aktiválódjon, amikor valaki szorongást él át. Evolúciós szempontból nézve a túlélést segíti azáltal, hogy megőrzi a közelséget a szülő/gondozó és a gyermek között. Pszichológiai szempontból a közelség csökkenti a félelmet, szorongást és a stressz egyéb formáit, ezáltal lehetővé teszi, hogy az egyének más feladatot is képesek legyenek ellátni az életükben.
Tekinthetünk úgy erre a rendszerre, mint egy embereknek készült robotpilótára. Ha megfelelően működik, akkor ellazulhatunk, élvezhetjük az utazást, tudva, hogy jó kezekben vagyunk, bármi baj történjék. Ugyanakkor, ha a rendszer összeomlik, és saját magunkra vagyunk utalva, bekapcsol a fight-or-flight reakció (küzdj vagy menekülj), és szuper-éberek és stresszesek leszünk, mert a gépünk bármelyik pillanatban lezuhanhat.
Amikor a csecsemők bajban vannak, a természetes ösztönük, hogy sírni kezdenek, remélve, hogy az anyjuk ezt meghallja, és megvigasztalja őket. Ez egy természetes igény, ami kielégítésre vágyik. A kötődési stílusunkat is az igények kielégítésének a mértéke formálja, ami beépül és később már sablonként tudjuk előhúzni egy újfajta kapcsolatnál. Ez a sablon két modellből épül fel:
- A társak mintája: Társunkkal szemben támasztott elvárásaink felnőttkorban azon alapulnak, hogy szüleink gyermekkori igényeinkre hogyan reagáltak. Ez alakítja azt is, hogyan viszonyulunk másokhoz, különösen stresszes vagy fenyegető helyzetekben.
- A saját én mintája: Ahogy fejlődünk, számon tartjuk a sikereinket arról, hogyan szereztük meg a szükséges figyelmet és odaadást szeretteinktől (szülőktől, közeli barátoktól, szerelmektől). Ez hatással van az önmagunkról alkotott hitrendszerre a másokkal való kapcsolatban, és végső soron a saját magunkba vetett hitre, egy párkapcsolatban betöltött szerep kapcsán.
Kötődési stílusok
A bizalom-esés (amikor becsukott szemmel hátrafele dőlünk, abban bízva, hogy a társunk elkap) egy ismert jégtörő játék szokott lenni pszichoterápiás csoportokban és tréningeken egyaránt, ezzel megalapozva a tagok közötti kötődést és bizalmat. Ezt a gyakorlatot többször lehet megismételni, és ha minden jól megy, minden esésnél csökken a félelem, és ezzel párhuzamosan növekszik a bizalom a tagok között.
-
Biztonságos kötődés
Tudni, hogy valaki majd elkap, ott lesz számodra (mint ahogy az előző gyakorlatban is láthattuk) biztonságot teremt másokkal szemben és önmagadban is. Ha ez a biztonságérzet már csecsemőkorodban kialakult, és a fejlődésed alatt is fennmaradt, akkor hívhatjuk biztonságos kötődésnek. Ez jó hatással lesz a jövőbeni kapcsolataidra is.
-
Szorongó-elkerülő bizonytalan kötődés
De mi van akkor, ha valahányszor elestél, nem volt ott senki, aki elkapjon? Csecsemőknél, ha minden vészkiáltás és sírás válasz nélkül marad (az anya nem megy oda, nem emeli fel, nem nyugtatja meg), akkor ez az üzenet lesz a meghatározó: Amikor félek, sírok, ideges vagyok, senki nem lesz ott, hogy megnyugtasson, úgyhogy csak magamra számíthatok. Vagy mivel tudom, hogy senki nem lesz ott, hogy elkapjon, ezért vagy meg kell tanulnom felvérteznem magam az elkerülhetetlen esésre, vagy egyszerűen csak „nem esem” többé. Ez a két üzenet írja le legjobban az elkerülő kötődésű embereket. Számukra kényelmetlen az intimitás, így távol tartják magukat az olyan emberektől vagy helyzetektől, ahol ez előfordulhat, és fenyegetheti az önállóságukat. Vágynak a társas kapcsolatokra, de annyira félnek, hogy mi lesz „ha senki nem kap el”, hogy a félelem miatt nem lépnek intim kapcsolatba másokkal. Ez a kötődési stílus az elköteleződéstől és intimitástól való félelemben mutatkozhat meg, vagy épp a függés esélyének kerülésében is.
Mivel megtanulták, hogy csak magukban bízhatnak, ezért képesek a negatív gondolatok és érzelmek elnyomásával érzelmileg kikapcsolni, így visszanyerik a függetlenségüket és a kontrollt az érzelmeik felett. Ez a fajta megoldás rövidtávon működik is számukra, mert valamennyi kapcsolatot még engedélyez a társukkal, de csak biztonságos távolságból és az ő szabályaik szerint. A baj az, hogy ettől a viselkedéstől a párjuk sokszor feladja, amit ők aztán visszautasításként élnek meg, ezzel ördögi kört teremtve.
-
Szorongó-ellenálló bizonytalan kötődés
Az inkonzisztens, nem reagáló vagy elutasító szülők gyermekei ellenálló kötődésűek lesznek, és gyakran elárasztja őket a félelem, hogy elhagyják őket. Stressz esetén kiélezettek lesznek bármi olyan jelre (legyen az valós, vagy képzelt), ami arra utal, hogy a párjuk eltávolodik tőlük. A biztonság iránti kétségbeesett vágyukban úgy próbálnak közelebb kerülni a partnerükhöz, hogy folyamatos megerősítést keresnek, valamint egyéb bizonytalan viselkedést mutatnak, amivel végül elűzik a társulat. Így megerősítést nyert a legrosszabb félelmük, hogy elhagyják őket, ami tovább csökkenti az amúgy sem erős önértékelésüket. Erősen szorongóak a kapcsolataikban, és kevéssé elkerülőek. Általában alacsony az önértékelésük és nagy igényük van az elfogadásra.
Arra vagyunk ítélve, hogy megismételjük ezeket a mintákat?
Szerencsére ezek a kötődési stílusok nem csak fehérek és feketék, sokkal inkább egy kontinuumon kell őket elképzelni, és sokszor az adott helyzettől függnek. Az ellenállók nem mindig tartanak távolságot a kapcsolataikban, mint ahogy az elkerülők sem túl ragaszkodóak minden kapcsolatukban. Ez túl nagy általánosítás lenne. Ezek a kötődési stílusok főleg a stresszes, fenyegető, veszélyes helyzetekben jelentkeznek. Tehát nyugalom, nem vagyunk arra ítélve, hogy minden helyzetben és kapcsolatban ismételjük azokat a negatív mintákat, amelyeket babaként tanultunk. Ez különösen akkor igaz, amikor az új tapasztalatok ellentmondanak a régi mintának.
- A tanulmányok azt mutatják, hogy amikor egy bizalom megépül, az elkerülő kötődésűek kevésbé reagálnak bizonytalan módon.
- Egy másik módja, hogy szakítsunk a gyermekkorból hozott egészségtelen kötődési stílusunkkal, hogy találjunk egy biztonságosan kötődő partnert. Az ilyen partnerek képesek szabályozni a kötődéssel kapcsolatos aggodalmakat. Ez segít a bizonytalan kötődésű embereknek, hisz kevesebb stresszt élnek át, és képesek lesznek konstruktívabban viselkedni.
- Egy harmadik lehetséges út, a külső segítségkérés, például egy pszichológustól. Ő segíthet azonosítani, hogy a kötődési stílusunk milyen negatív hatásokkal bír egy kapcsolatban, és képes segíteni ezeket megváltoztatni. Az ilyen típusú munka hatékony módja a változás felé, ami pedig a kulcsa lehet egy biztonságos, szeretetteljes kapcsolatnak. Rendelőnkben egyéni és párkapcsolati tanácsadással is várjuk a segítségre vágyókat.
Tanácsadó szakpszichológusként, Család és párkapcsolati tanácsadó szakon végeztem nagyjából 10 éve. Azóta magánpraxisban dolgozom. A munkám során Sématerápiával és evidence based módszerekkel dolgozom. 
Ferles Péter
Cikk forrása: psychologytoday.com
